2011. március 28., hétfő

Maróy Krisztina divatforradalmat hirdet – Interjú a Glamour magazin főszerkesztőjével

Amióta megjelent Magyarországon a Glamour magazin, ez az első számú kedvencem. Örültem, hogy végre egy olyan újság, ami komolyan foglalkozik a divattal, minden hónapban vártam, hogy a kezemben tarthassam a legújabb számot. Mindig elolvastam a főszerkesztő levelét is, és örültem, hogy elkezdődött egy színvonalas fejlődés a hazai divatvilágban. Egyik legnagyobb vágyam teljesült, azzal, hogy gyakornok lehettem a Glamournál és beleláthattam, hogyan is készül a kedvenc magazinom, és lehetőségem volt beszélgetni Maróy Krisztinával, a főszerkesztővel. 



Hogyan lett belőled a Glamour magazin főszerkesztője?

Elég korán tudtam, hogy újságírással és divattal akarok foglalkozni. A divat iránti szeretetem már gyerekkoromban kialakult. Sokszor vigyázott rám a nagymamám, akinek a több generációs szabószalonjában sok időt töltöttem és figyeltem az elegáns nőket, ahogy ruhát próbálnak. Az akkori divatlapokat is nála nézegettem, a RendezVous-t és a Burda magazint. Utóbbit a maga műfajában mai napig nagyra tartom. Szerkesztéssel már tizennégy éve foglalkozom. Az Elite magazinnál kezdtem, ami az első glossy magazin volt Magyarországon. Nagyon sok más területen is dolgoztam, így stylistként részt vettem divatbemutatók, reklámok, tévéműsorok készítésében is. A brit Vogue magazinnál is gyakornokoskodtam és ez meglehetősen nagy hatással volt rám. Tetszett, amit ott láttam, az profizmus, amit nagyon hiányoltam a magyar divatlapok terén. Az volt a tervem, hogy a karrieremet külföldön folytatom, de aztán jött a lehetőség, hogy a Condé Nast kiadó liszenszét megvásárolja az Axel-Springer Kiadó és elindítja Magyarországon a Glamour magazint. Muszáj volt belevágnom.

Mit jelent számodra a divat? Mi is pontosan a divatforradalom?

A világon minden divat. Attól kezdve, hogy hova utazunk nyaralni, milyen a frizuránk, miket eszünk, iszunk. Minden mindig változik, a világban semmi sem állandó. Ezt én nagyon élvezem. A divat egyrészről az önkifejezés egyik módja, eszköz, hogy harmóniában legyünk önmagunkkal és környezetünkkel. Önismeret is, amelyet sokszor a külső eszközök segítenek elérni. Azzal, hogy mit viselsz, impulzusokat adsz a világ felé, hova tartozol, vagy mit képviselsz, mit fejezel ki önmagadról. De a divat szórakoztató is, az embereket érdeklik és tetszenek nekik a szép dolgok és ezáltal a szép ruhák. De ez nem csak egy kirakatvilág, nemcsak a ruhákról szól, annál sokkal mélyebb.
Sokan azt gondolják, hogy a divat komolytalan dolog, de ez nem így van, és erre szerettük volna felhívni a figyelmet, amikor trendforradalmat hirdettünk a Glamourral. A magazin célja praktikus segítséget, használható ötleteket nyújtani, hogy mindenki megtalálja és kialakítsa a saját egyéniségéhez legjobban illő stílust. A trendforradalom egy akcionizmus a Glamour részéről, mellyel el szeretnénk érni, hogy a divatot a kultúra részeként kezeljék az emberek, ami elengedhetetlenül az életünk része, egy valós és komoly dolog. Ez egy hosszabb folyamat lesz, aminek több állomása és eseménye lesz reményeim szerint.

Kik a kedvenc tervezőid?

Kétféle módon nézem a tervezők munkáit. Egyrészről szakmai szemmel, másrészről pedig olyan szempontból, hogy mit viselnék szívesen. Mint divattal foglakozó ember, tipikus módon én is előnyben részesítem a fekete, sötét, egyszerűbb ruhákat a mindennapokban. Ennek oka a praktikusság, az, hogy a sok impulzus befogadására alkalmas legyek, de természetesen az anyaság is befolyással volt az öltözködésemre. Őszintén: jól összekuszált mindent. Talán a Jil Sander divatház egyszerű szabásvonalai állnak hozzám a legközelebb. Raf  Simons szerintem tökéletesen viszi tovább azt, amit Jil elkezdett, és aminek már a 80-as évek vége óta nagy rajongója vagyok. Szakmai szemmel akkor tetszik egy kollekció, ha egységes, ha van üzenete, és mindez jól kommunikálható a közönség felé. A divatbemutatóknak magukkal kell ragadniuk a közönséget. Nem elég persze egy látványos show, a ruháknak tökéletesen, mesterien szabottnak kell lenniük ahhoz, hogy lázba jöjjek. E nélkül nem ér az egész semmit. Kedvenceim, többek közt a Prada, Alexander McQueen és Dolce&Gabbana. Ezek azok a divatházak, akik ezt mindig meg tudják valósítani. Stella McCartneyt is kedvelem, mert nagyon jól látja, mi kell egy mai nőnek, mi az, ami könnyen viselhető. Persze változik is a rajongásom tárgya. A 90-es években nagyon kedveltem John Gallianót, de az elmúlt évtizedben már nagyon untam, amit csinált. A divat egy nagyon összetett műfaj és az a nyerő, aki legjobban érzi, mi is a korszellem, mire vevők az emberek. Igyekszem egy szenzorként működni és minél közérthetőbben közvetíteni az olvasóink és a glamouronline.hu látogatói felé azt, hogy hogyan is sajátíthatják ki a legújabb divatot. A lényeg az, hogy valamit magukénak érezzenek a széles választékból. A Glamournál ezen dolgozunk.

2 megjegyzés:

  1. Annyira jó ez az interjú, és annyi mindenben egyetértek, Maróy Krisztinával! Örülök, hogy valaki elindít egy ilyen forradalmat a magyar divatért és kultúráért!

    VálaszTörlés
  2. Én is annyira örülök, hogy van a magyar divatéletben egy ilyen személyiség, és annyira örülök, hogy megismerhettem őt!

    VálaszTörlés